I Könyv: Tűz

Egy nap az ifjú tanítványokat, akiket a családjaik felajánlottak és érdemesnek bizonyultak, képességeikkel, jellemükkel, és magatartásukkal, a Nagy-kör tanítványának címére, összehívtak a kolostor főterén, ahol az elmúlt 5 évet töltötték. A diákok nagy izgalommal, várták már ezt a napot, ugyanis ez volt az Utak napja, amikor a diákokat érdemeik szerint a bölcsek bizonyos irányokba terelik, hogy ki-ki a maga képességei szerinti legjobb szakmát tanulhassa meg. Sorra hangzottak el, a nevek, kit ápolásra, kit igazgatásra, kit erdőjárásra ítéltek a mesterek. Majd már csak egy gyermek állt a téren, kezét görcsösen ökölbe szorítva, hogy izgalmát elrejtse. Ez kissé szeplős, soványka, szemüveget viselő fiút Attilának hívták. A fiú szinte úgy érezte elájul, és érezte társai figyelő tekintetét, ahogy mindenki rá néz, mintha valami kivégző osztag előtt álla, és mindenki csak a fegyverek dördülésére várna. Ekkor Fuveng mester megtörte a rájuk telepedett csöndet.

-Attila, téged pedig, avval a feladattal bízunk meg, hogy legjobb képességeid szerint, légy világunk őrzője. S első tanítódnak, Áron mestert jelölte ki a tanács.

1.hét

 – Mester, kérdezte egy nap Attila az ifjú őrző tanítvány, mesterét pavilonjában. Miért szakadt szét a világ? Áron az avatott, ránézett tanítványára majd így válaszolt:

„Mikor az ég alatt létezik az út:
a lovak megtrágyázzák a földet;
mikor az ég alatt hiányzik az út:
a mezőn harci mének legelnek.
Nincs nagyobb csapás,
mint az eleget nem ismerni,
se nagyobb veszély,
mint szerzésre törekedni.
Ezért:
aki az eléggel megelégül,
elégedettnek kell nevezni.” ¹

 – De még is mester mit jelent ez? -Nézet Attila kissé bizonytalanul mesterére. Elvégre is, a nagy háború előtt, Fuveng mester szerint, a legfényesebb tudományos teljesítmények kora volt. De akkor, miért kellett a nagy háború borzalmának bekövetkeznie?

 – Az ember túl jelentéktelennek érezte tetteit ahhoz, hogy azt higgye, semminek nem lehet az életében következménye, mert vak volt, s talán a többség mai napig az. És azért mert van villám.

 – Mert a villám létezik? -Kérdezett vissza értetlenül a fiú.

 – Igen Attila, hisz maga a villám, az energia áramlásának egy csodálatos jelensége, melyben a töltések újra egyesülnek. S az energia, bár az emberiség tagjai sosem tudták ezt felfogni, az ő életük alakítója is. Az energia az mely körbe jár, bármely dolgot nézünk is, legyen szó egy kellemes ebédről, egy asztal készítéséről, de mi köztünk is, csupán a létünkkel, energia áramlik. S ebből, ha jól következtetsz rá, kell jönnöd ifjú őrző tanítványom, hogy ha egy embert az energia hatja át, akkor a társadalmat is. Így az ember, mint társadalmi lény, az energia gátja lehet vagy küldője. S abban a korban az energia újra egyesült, mert a sok jelentéktelennek hitt gát átszakadt. Ezért kellett a nagy háborúnak bekövetkeznie. S mi kik itt maradtunk, megváltozva bár, de ezt belátjuk. De most próbálj elmélkedni, ennyi tudás egy napra elég.

Majd lehunyta szemét ismét Áron mester és befelé figyelt.

Másnap Attila ismét leült meditáló mestere elé:

 – Mester tegnap arról beszéltél, hogy a világban lévő energiának egyesült a nagy háborúban. De szöget ütött a fejemben a kérdés és nem hagy nyugodni: Nem lehetett volna másképp az energiának újra egyesülni?

 Áron felnézett tanítványára és így válaszolt: De! Majd ismét lehunyta szemét, hogy kiürítse elméjét. Majd mikor érezte, ezzel a válasszal tanítványa nem elégszik meg, mert még mindig előtte ül, kissé bamba képpel, így folytatta:

Dehogy, félre értsd a tanításom, magyarázatot fűzök, hozzá. Az energiát, könnyen lehetett volna tovább áramoltatni, egy olyan világban, melyben nem az energiahalmozás a cél. De az volt. Amikor tárgyakkal, élményekkel halmozod el magad, akár pillanatokra is, energiát kötsz magadhoz. A bölcs ember arra törekszik, hogy a szükségesnél több energia ne ragadjon, nála. S, hogy az az energia melyet megformált, könnyen visszatérjen, és tetszőleges alakot öltsön.

Majd ismét lehunyta szemét, hogy hagyja, az áramlást az ifjúban kiteljesedni.

Harmadnap Attila ismét leült mesterével szemben és újabb kérdést tett fel neki.

 – Mester, hogy érheti el, a bölcs ember, hogy az energia szabadon áramoljon, miután elengedte?

 – Úgy hogy visszaadja, amit elvett, s kéri az idő vagy a tudás segítségét. -Válaszolta a mester. De mivel tudta tanítványa a rövid válaszokkal nem elégszik meg, magyarázatot fűzött válaszához. – Nézd a tányérom, egyszerű agyag edény, melyből nap, mint nap eszek. Egyszerű, és ha eltörik s elásom a földbe, visszaalakulhat a természet részévé, melyhez idő kell. Vagy nézd a kanalam, egyszerű fém, melyet, ha beolvasztanak miután meghaltam, más kanala lehet. S most emlékezz, a nejlonzacskóra melyet a sötétség pavilonjában őrzünk. A benne lévő energia megkötött, s csupán a tudás oldhatja fel, de ahhoz, hogy ezt megtegyük, fel kell ismerni a megkötött energiát, s akarnunk kell, hogy szabad legyen. Régen az áramlás körfolyamatával mit sem törődtek az emberek, a világot, ki akarták egyenesíteni, mert csak a saját életüket látták és nem az egész folyamatot, melyben benne élnek. De nem véletlenül körfolyamatokban nyilvánul meg leginkább az élet. Az oka, nem más, mint a fenntarthatóság, mely összeköti a kezdetet és a véget.

Attila miután a választ meghallgatta, visszavonult cellájába, hogy az eddigi ismert világát, visszagörbítse.

Negyednap ifjú tanítványa Áron mestert a rózsák közt sétálva szólította meg.

 – Mester tegnap a megkötött energiáról beszéltél, mond, hogy lehet felismerni a megkötött energiát.

Mestere ránézett, majd visszafordulva a rózsákhoz így válaszolt: – Az idő és a természetesség segítségével.

A nagy tanító szavait hajdan így fordították:

„Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.
Minden virul, terem,
s a kezdethez visszatér szüntelen.
A kezdethez visszatérés: a béke.
A béke: az élet visszatérte.
Az élet visszatérte: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az állandóság nem-tudása: vakság, zűrzavar.
Aki az állandót ismeri, bölcs lesz,
aki bölcs lett, igazságos lesz,
aki igazságos lett, király lesz,
a király az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út örökkévaló,
és minden rendjén-való.”¹

 Mond tanítványom, melyikben áramlik energia az állandóban vagy a változóban?

– A változóban, a nagy tanító szavai szerint.

–Ezért, ami állandó és nem változik soha rabságba ejtette az energiát. Íme, a rossz. Mindig gondolj az időre és az energiára így megláthatod a megkötött energiákat. De mindig lásd meg a változást is, bár a hegyek állandónak és mozdíthatatlannak tűnnek, ők maguk folyton átalakulnak. Minden évben egyre több és több részüket emészti fel az élet a növények által. Ezáltal elindítva őket az energiaáramlásban. De amit nem képes az élet magába zárni, az nem lesz más, mint megkötött energia.

-Köszönöm mester a tanítást,így már értem. -Válaszolta tanítványa a mesternek, és könnyebb szívvel indult vissza cellájába elmélkedni.

Ötödik nap tanítványa Áronnak megint tudásért járult az avatott elé.

– Mond mester, a megkötött energiákat fel kell e szabadítanunk, ha rájövünk, hogy azok megkötöttek.

– Igen, ha hasznosságuk már elenyészett. Nézd a szatyrot, mily hasznos volt a régi kor emberének, amikor cipekedett, de amikor terhét már nem nyögte hasznossága megszűnt. S ha a régi kor embere bölcs lett volna, új szatyrot gyártott volna belőle, s nem hagyta volna az áramláson kívül. Mindig lásd magadban, a tetteidben, a világban az áramlást.

– De mester nem lett volna jobb, ha vesszőkosárral jártak volna az emberek, mint szatyorral?

– De igen az lett volna a jobb, de az emberek sosem láttak a pillanatnál tovább. Annyit kergették az életet, hogy elfelejtettek a végére gondolni. Ez lett a vesztük. Ezért mondja a régi vers:

„Aki nagy-hamar eredményt akar,
övé a kudarc;
de aki előre gondol a végére,
nem éri kudarc.
Ezért a bölcs
vágyik a vágytalanságra,
nem sóvárog ritkaságra,
csak a tudatlantól tanul,
csak a közös út-on vonul,
a természetes rendet követi
s erőszakkal meg nem töri.”¹

Hatodnap Attila kereste mesterét, de nem találta, majd mikor felnézett egyszer az egyik tetőre meg pillantotta, ahogy a tetőn ülve az eget figyeli. Felmászott hozzá, és megszólította.

– Mester mond, mit csinálsz?

– Változtatom a nézőpontomat, válaszolta a mester. De úgy gondolom, ismét nem hagy nyugodni valami, tanítványom s ezért kerestél fel.

– A tegnapi tanításodon elmélkedtem és azon gondolkodtam, meg kell e vetnie az embernek a műanyagokat. Hogy csak nem megkötött energiájú dolgokat kell, hogy használjon.

– Nem.

– De hisz az megkötött energia, mester.

Ekkor az avatott taszított egyet tanítványán, ki ettől meg csúszva a tetőn, majd nem lezuhant, ha mester másik kezével nem kapja el. S miután visszasegítette, megkérdezte tanítványát.

– Mond meg, rossz-e az hogy, megijesztettelek azzal, hogy leeshetsz és megnyomorodhatsz?

– Igen mester, mert nem érdemeltem ki, válaszolta őszintén a fiú.

– És akkor is rossz lenne, ha tudod, hogy igazából csak el akartalak kapni, hogy tanítsak neked valamit?

– Akkor nem, válaszolta pár perc hallgatás után az ifjú tanítvány.

– Na látod, soha ne azt vesd meg, aki az energiákat adja, hanem azt, aki nem becsüli, hogy azt felszabadítsa és tovább áramoltassa a világban. De most menj és elmélkedj magadban.

Hetediknap az avatottat, a gyümölcsöskertben metszve találta, tanítványa.

– Mester, ismét csak tudásért jöttem, mert eltévedtem a gondolataimban. Mond mester a nagy égést, ha az emberek betartják az energia áramlás szabályait, el lehetett volna kerülni?

– Nem, mert a sok megzavarja az egyensúlyt.

– Ezt nem értem mester, kérlek, fejtsd ki.

– Emlékszel, mit tanítottam az energiáról, akkor tanítok egy másik dolgot is, ha az energia nem lesz kötött nincs élet. De amint tudod, a túl sok megkötött energia nem áramlik, így a létben megkötött energia is káros, ha nem eléggé változatos. Nézd csak a fácánt. A fácánt, ha elejti a sas, az ő fiókáiban áramlik tovább az élet. De sosem lehet több sas, mint fácán hisz nem lenne miből az energiát áramoltatni. Épp így van az embernél is, mint a teremtés csodájánál. S pont ezért kellett a nagy égésnek bekövetkeznie. Utódot nemzeni nagy felelősség Attila, nem lehet az egyensúlyon kívül.

2.hét

–Mester, szólította meg Attila Áront következő nap, nemrég beszéltél arról, hogy a társadalmat is energia hatja át, mond, hogy lehet a társadalomban a halálon kívül energiát feloldani?

–A nyolc kis törvény alapján. Melyek is ezek ifjú tanítványom?

–1, Semmi nem tart örökké.

–2, Az én önző.

–3, Becsüld meg szomszédodat.

–4, Az egyensúly vezet csak a világosság felé.

–5, A vágyak megkötnek.

–6, Mindennek következménye van.

–7, A munka nem csak rossz.

–8, Az energia körbe áramlik.

–Helyes. Most pedig menj, és elmélkedj az első kis törvényről. S este a tűz pavilonjában várlak.

Este Áron, fel is kereste öreg mesterét a pavilonban. A mester a tűz előtt ült, amikor tanítványa leült vele szemben.

–Nos, Attila mire jutottál, mikor az első törvényről elmélkedtél.

–Nincs kérdésem mester értem az első törvényt válaszolta az ifjú tanítvány kissé büszkén.

Erre, a tűzön átnyúlva botjával Áron fejen koppintotta a sihedert, és ráförmedt:

–Sárkánynak képzeled magad, attól, hogy egy szikrát tudtál csiholni! Érteni a törvényt bárki képes, de ezeket alkalmazni az már más. Most pedig menj, holnap visszatérünk és elmélkedj a mondottakon.

Majd botjával az ajtó felé mutatott, az avatott.

Másnap Attila ismét mestere élé járult, majd mielőtt a mester bármit is mondott volna, a tűzbe bámulva megszólalt.

–Az első törvény roppant mód mély mester, akár egy feneketlen kút. Mivel, mindenre lehet alkalmazni. Amikor elkezdtem rajta gondolkodni, egyből a szüleim jutottak eszembe az, hogy nem lesznek, s a fájdalom, amit e miatt éreztem. De aztán megéreztem, hogy a fájdalom, amit e miatt érzek is el kell, hogy múljon, mert semmi nem tart örökké. S ekkor hálátlannak éreztem magam, hogy az irántuk érzett szeretetet mintha megcsúfoltam volna. S ekkor rájöttem, hogy a fájdalmamat csupán önző énem táplálja. Tudom a szeretetük és emlékük, míg élek velem maradnak addig, amíg én élek, mert én sem vagyok állandó. Így igazából, csupán az örök változás prizmáján nézve a bosszú, a düh, a félelem, és minden érzés lényege semmivé porladhat, vagy addig kitarthat, amíg annak fontosságot tulajdonítunk.

–Látod megértetted, amit mondtam ifjú tanítványom. Nap, mint nap alkalmazva az első kis törvényt, amely bár kicsi, lényegét tekintve hatalmas, az érzelmek energiájának felgyülemlését könnyen el tudjuk vezetni magunktól. Sok ember nem volt képes a nagy háború előtti korban, mely az érzelmek rabja volt, elengedni a bennük feszülő energiákat.

– De mester, amikor elmélkedtem az első törvényen rá kellett jönnöm, hogy ha a rossz érzelmek mulandók, akkor jó érzelmek is azok. És ettől elszomorodtam. Mond, hogy tudnám feloldani ezt a szomorúságomat.

–Hogy megértsd, egy régi mesét mondok el neked a fecskékről és a dühös földművesről.

„Hajdan egyszer élt egy kis faluban egy öreg földműves, sok jószággal, földje termett bőséggel. Mert harmóniában élt magával és a körülötte élő világgal. De egy nap megbetegedett és meghalt, fiára szállt a birtok. A fiú a gazdagságtól kevély lett és önző. Egyik tavaszon aztán mikor sétált az udvarán meglátta, hogy az istállóba fészkelő fecskék annak padlatára piszkítottak és égtelen haragra gerjedt. Megparancsolta béreseinek, hogy verjék le a fecskefészkeket. Kik ezt meg is tették. A fecskék keservesen sírtak, de, nem kegyelmezett nekik a gazda. Erre a fecskék elrepültek és nem is tértek vissza következő tavasszal. A gazda addigra már meg is feledkezett a fecskékről, de egyszerre csak azt vette észre, hogy földjeit ellepték a sáskák, állatait halálra marták a szúnyogok. S ekkor a falu véneihez járult tanácsért. Kik ezt mondták: „Elkergetted magadtól a gazdagságot, kevélységedben, így ha kinyitod újra szíved a gazdagság is visszatér.” Ezt megértve a gazda, meghunyászkodott és következő tavasszal visszaengedte a fecskéket istállóiba. S apja nyomdokaiba lépett.”

– Mond tanítványom meg értetted e a mesét?- Kérdezte szigorú arccal Áron.

– Meg is értettem és nem is, hisz ha a fecskék a jó érzelmek, akkor a rovarok a nem előre mutató érzelmek. És ha én vagyok a gazda, akkor csak hagynom kell, hogy a rossz felett diadalmaskodjon bennem a jó?

– Nem teljesen, bár nem jársz rossz úton. –Mosolyodott el az avatott. – Ahhoz, hogy a jó benned tényleg jó legyen, meg kell látnod, és be kell engedned elmédbe. És tudnod kell, akár a fecske, a jó sem fészkel örökké a portán, de mindig visszatér, ha nyitott elmét talál.

– És mond mester, ha a fecskék a jó dolgok, akkor az ő ürülékük milyenek?

– Vannak dolgok Attila, melyek elsőnek jónak mutatkoznak, de végül rosszá válnak, de ha kellően tisztán tartod az elméd és a vágyaid, belőlük ismét jó és tanulságos dolgok lehetnek. Ilyenek a fekáliák is. De soha ne feledd a jó csak addig jó, amíg tudod a jóságát. Ha elfeleded, olyanok lesznek, mint a fekáliák, szárazra porladnak majd a padlaton vissza nem térve az örök körforgásba. De most menj fiam, és elmélkedj tovább magadban.

Következő nap Áron az avatott, magához szólította ifjú tanítványát. Ki kissé kipirult arccal járult elé, s látszott rajta, lépteit sietősre vette, hogy mesterét láthassa. Az avatott az ifjú küllemét végigszemélelve, így szólt a fiúhoz.

-Miért siettél Attila?

-Mert hívattál mester. –Válaszolta az ifjú kissé döbbenten a kérdéstől.

-De miért nem kényelmese, komótosan nyugalmadat megőrizve jöttél cellámhoz?

-Úgy gondoltam mester, valami fontos ügy miatt kérettél, hisz máskor nem szoktál csak úgy hívatni.

-Értem, és mond csak, mit értesz te fontos ügy alatt?

-Olyan ügyet, amiben én is érdekelt vagyok. –Válaszolta kis hallgatás után a tanítvány.

-A régi világban ez a meghatározás igen csak helytálló lett volna. A régi korok emberei, a fontosságot mindig maguktól mérték s minél távolabb volt tőlük a gond, annál lényegtelenebbé zsugorították azt. Hisz az én felülemelkedett a közösségen, s ez a közöny a kapzsiság markába hajtva a világot pusztulás szélére vitte. És ezért alkották meg a második kis törvényt a csendben látók. Mely arra tanít minket, hogy ne kövessük az emberek hibáit, s próbáljuk azon bajokat jobban átérezni, melyek nem minket, hanem a túlélőket érintik.

-De mester, ezt hogy lehet megtenni.

-Elmélkedéssel. Elmélkedéssel a világ és magad helyzetéről a világban. Ha rájössz, hogy apró tettek sora, vezethet katasztrófához is, és boldogsághoz, s hogy bár te egynek látod magad, igazából része vagy a nagy egésznek, s minden tetted, felelősséggel viseltetik a nagy egészéért. S most menj, és elmélkedj ezen egy szétdurrant lufi kapcsán melyet boldogan engedtek el, hajdan egy ünnepségen, s egy sirály halálát okozta. S holnap újból találkozunk.

Másnap Attila visszatért mesteréhez. Leült vele szemben, és bánatos arccal meredt maga elé. Áron nézet pár percig, majd faggatóra vonta tanítványát.

-Mire, jutottál tanítványom, elmélkedésed során.

-Fájdalomra, és bárhogy közelítettem, csak oda jutottam. És ez elszomorított.

-Mond, mely irányokból indultál el?

-Már annyi irányt megnéztem, megpróbáltam felmenteni az ünneplőt fejemben, aki elengedte a lufit, de sehogy sem sikerült. Mert a pillanat szépségéért, mely akár egy hét múlva semmivé lesz, egy ártatlan lény adta az életét. Mert míg a sirály nem tudja, hogy a lufi lenyelve, mérgezést okoz, addig az ember tisztában van vele, de akkor miért nem akar avval foglalkozni, hogy mi lesz akkor a lufival, ha ő már nem tartja a kezében. Csak azért lehet, mert önző, mert nem figyel, és nem gondol csak magára. Így ha énem önző, elsőnek meg kell vizsgálnom, hogy önző énem mondatja velem, vagy tényleg tettem, mások hasznára is válik. Így amikor megvizsgáltam, a tegnapi futásomat, rájöttem, azért rohantam, mert fontosabbnak éreztem magam más tanítványoknál, hisz őket soha nem hívatják a mesterek. És ez az egom szava volt.

- Helyesen látod a dolgokat Attila, örülök, hogy megértetted a második törvényt. A második törvény, azért született meg, hogy emlékeztessen mindenkit arra, hogy a régi világban elhatalmasodott egomániának, is az egyik következménye lett a nagy világégés. Sose hallgass az egod szavára.

Pár napra rá Attilát ismét hívatta mestere, de ő már nem sietett hozzá, bár érezte lelkében az égető vágyat, mely mesteréhez űzte. Mégis vágyán uralkodva ért el mesteréhez, aki cellájában egy aprócska pókot vizsgált mely gondosan munkával dolgozott hálóján.

-Mester itt vagyok, hívattál.- Szólította meg Áront a tanítvány.

Áron le se véve szemét a pókról kérdezett.

-Mond, mi célt szolgálnak a kis törvények, s miért kicsik?

-A kis törvények a hétköznapi dolgokban való eligazodásunkat segítik és ezért kicsik.-Vágta rá Attila, oly módon mintha Fuweng mesternél felelne.

-Hé, nem a lexikont kértem felütni! Ha majd nem tudok olvasni, szólok. Szerinted mi értelmük?-Válaszolta szinte kissé szidalmazólag a mester. -De látom, ezen elmélkedned kell, így most hagyj magamra.